Fornax évindító vacsora 2016

2016. 02. 06.

A Fornax cégcsoport a múlt év sikereit nemrég egy évindító, közösen eltöltött estével ünnepelte meg.

A rendezvény célja az volt, hogy a cégcsoport vezetősége megköszönje a kollégák egész éves munkáját, és ennek örömére a teendőktől és a kötelezettségektől távol a munkatársak végre kötetlenül, közösen kikapcsolódhassanak.

A Fornax múlt évben sok sikeres projekt mellett több szakmai díjat is elnyert, illetve több sportrendezvényen is indult „Fornaxkék” színekben.

A cégcsoport ugyanis az új, a nemrég megnyitott veszprémi fejlesztői központja mellett három jelentős díjra is nagyon büszke: úgy a Telekom „DELFIN Díj Oklevelére”, amelyet fenntarthatóság kategóriában kapott, mint a 2015-ös év „Családbarát Vállalat Díj”-ra is, nem utolsó sorban pedig a Fornax pénzügyi vezetőjének elismerésére – aki elnyerte az „Év Könyvelője Díj”-at.

Az este folyamán tehát volt mit ünnepelni, valamint a vacsorán több elismerő kupa, érem és ajándék is gazdára talált. A díjátadót Aranyosi Péter stand up fellépése követte, majd a vacsora után kezdetét vette a tánc, ahol a jó hangulatról DJ Budai Gyula, azaz DJ Mezzo gondoskodott.