Eventus HR modul a Fornaxtól – HR adminisztráció bárhol bármikor, mindhárom mobil platformon

2016. 09. 01.

A Fornax saját fejlesztésű Eventus megoldása újabb fejlesztéssel bővült: az Eventus HR modul most már mindhárom mobil platformon elérhető.

A Fornax az Eventus alkalmazást több, mint egy évtizede fejlesztette. Ezt követte 2010-ben az Android kliens kialakítása, amelyet a Magyar Telekom és a Crnagorski Telekom is használ – a szoftver nagyban hozzájárult a cégek mobil működéséhez. Az Eventus Android kliens újraírása, illetve a Windows és az iOS platformra történő fejlesztése nemrég fejeződött be. A modul iOS és Android platformon június óta használható, a Microsoft storeba (Windows 10 Mobile, Tablet és Desktop) pedig augusztus elején került fel.

A Fornax a humánerőforrás tevékenységének kezelésére már több, mint 10 éve az Eventus HR modult használja, amelyet azóta folyamatosan tökéletesít. A cég a saját fejlesztésű megoldását elsőként csak szabadság igénylésre és tervezésre, illetve a szabadság igények jóváhagyási folyamatának támogatására alkalmazta. Nyár eleje óta pedig mobil platformokon is működik az a Fornax ICT-ben, valamint a cégcsoport montenegrói és horvát leányvállalatánál.

Mivel az Eventus HR modult a Fornax fejlesztette majd tesztelte saját HR folyamatain keresztül, ezáltal hiteles referenciaként szolgálhat nemcsak partnerei, hanem potenciális ügyfelei számára is.

Az Eventus HR modul egy kézben tartja a vállalkozók távollétét és a munkavállalók szabadság tervezését, az igények leadását és azok jóváhagyását, illetve egyéb HR folyamatok adminisztrációját, legyen szó eszközigénylésről vagy a dolgozók eszközlistájának lekérdezéséről.

A paraméterezhető, egyedi igények alapján testre szabható rendszer segítségével nemcsak az adott cég emberi erőforrás-optimalizálása működik hatékonyabban, de általa átláthatóbbá és egyértelműbbé válnak a munkafolyamatok is. Az alkalmazás másik előnye, hogy jelentősen leegyszerűsíti a HR-es munkatárs és más területeket ellátó kollégák tevékenységét. Az eredményesebb működésnek köszönhetően pedig hosszútávon alacsonyabb költségeket eredményez a vállalat számára.

Az alkalmazás fejleszthetősége lehetővé teszi, hogy a modul kapcsolódjon a cég más, már meglévő társrendszereihez, az abban megtalálható adatokat illetve az összes ehhez kapcsolódó munkafolyamatot átfogva egy komplett integrált rendszert alkot. A zárt folyamat mentén szabályozott rendszer szabad szöveges keresője pedig bármilyen szempont szerint képes adatot kiszűrni.

A felhasználóbarát megoldás segítségével teljes képet kaphatunk a cég humán-erőforrás helyzetéről, például arról is, hogy a megadott időintervallumban melyik kolléga tartózkodik az irodában, ki dolgozik otthonról vagy más telephelyről, illetve ki van betegállományban. A munkatársak pedig saját profiljukban részletesen látják, hogy hogyan állnak az egész éves szabadságkeretükkel és a külön esetekre járó szabadságaikkal.

A hierarchikusan felépített jóváhagyói láncnak köszönhetően a vezetők a szabadság-jóváhagyások során az adott feladatokra helyetteseket szabnak ki, így egy munka sem marad felelős nélkül – a kollégák pedig a jóváhagyásokról és az újabb teendőkről e-mail értesítést kapnak.

A komplex rendszer a kiküldetések részletes kezelésére is alkalmas és az ehhez kapcsolódó költségelszámolásokat is kezeli. Az Eventus HR modul riportok és diagramok készítésére is képes, ezek az adatok a bérszámfejtés számára szolgáltatnak komplex információt, míg a megoldás által generált betegállományra vonatkozó adatokat a pénzügy kezeli.

Az Eventus HR modul fejlesztésének következő lépése az úgynevezett Timesheet könyvelés, azaz az időkönyvelés integrálása lesz, amely óralebontás szerint mutatja a munkafeladatokat – ebből a még komplexebb rendszerből újabb előnyök származnak majd a felhasználók számára, még hatékonyabb működést eredményezve.

„Az Eventus HR modulnak köszönhetően a számfejtés előkészítése gyorsabb és költséghatékonyabb, a hibaszámok előfordulása pedig a manuális rendszerhez képest nullára minimalizálódott. A megoldás legnagyobb előnye a több mint 15 féle riport generálása mellett, hogy a különböző telephelyen dolgozó kollégákról is naprakész információkat nyújt mind a munkavállaló mind a munkáltató részére.” – mondta Bertalan Bianka, a Fornax ICT HR asszisztense.