Idén öt Fornax csapat indult a SPAR Budapest Stafétamaratonon

2014. 10. 30.

A Fornax cégcsoport ebben az évben csúcsot döntött, hiszen öt csapattal indult a versenyen: a két vegyes váltó mellett (Fornax Táltosok és az A cSaPat) a Fornax ICT három csoporttal is nevezett.

Soha még ennyien nem neveztek magyarországi szabadidősport-rendezvényre, mint a 2014-es októberi 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválra, ahol 68 országból 21930 futót regisztráltak, köztük 4900 maratonista választotta magának a budapesti programot – ez szintén csúcs. A futók a Városligetben, a Műjégpálya előtti területről rajtoltak, a cél pedig az Ötvenhatosok terén volt. A klasszikus 42,195 kilométeres távon a múlt évhez hasonlóan egyéniben és váltóban is lehetett indulni.

A Fornax cégcsoport idén csúcsot döntött, hiszen összesen öt csapattal indult a versenyen: a két vegyes váltó mellett (Fornax Táltosok és az A cSaPat) a Fornax ICT három csoporttal is nevezett (Run-For-Nax, Fornax F12 és Fornax It CsapaT), amelyből mind sikeresen, jó eredménnyel célba is ért.