Közösségösszetartó, jó évet zárunk

2021. 12. 30.

2021-ben száznál is több munkatársunk részvételével megünnepeltük a Fornax-cégcsoport 30 éves fennállását egy kétnapos vidéki csapatépítő rendezvényen.

A COVID-19 vírus 2020 tavasza óta velünk van és a legtöbb céghez hasonlóan a Fornax munkaszervezését, működését is befolyásolta. Tavaly március óta kollégáink többsége otthonról dolgozik és több, mint egy évig elmaradtak a csapatot összetartó szokásos és várt közösségi programok.

A Fornax-cégcsoport fennállásának 30. évfordulója is 2020-ra esett. A jubileumi évforduló megünneplésére azonban tavaly nem kerülhetett sor a járvány miatt, az erre az alkalomra tervezett csapatépítő rendezvényt többször is el kellett halasztani. Idén nyárra viszont kollégáink oltottsága már elérte azt a szintet, hogy újra találkozhattunk élőben és júniusban megtarthattuk az első közösségi programot, egy nyárindító csapatépítő ebédet a Táltos utcai székhelyen dolgozó munkatársakkal a Kopaszi-gáton.

Ősszel végre a teljes csapattal együtt megünnepelhettük a Fornax-cégcsoport 30 éves fennállását, a bikali Puchner Kastélyszállóban és Élménybirtokon tartott Fornax30(+) jubileumi csapatépítőn. A kétnapos rendezvényre 2021. október 14-16. között került sor száznál is több kolléga részvételével. A rendezvényre készült egy rövid film a Fornax-cégcsoport 30 éves fennállásának legfontosabb eseményeiből, és ugyanezt egy kiadványban is megörökítettük, amelynek online lapozható verziója itt elérhető. A kétnapos rendezvényen a kollégák a szakmai előadások, szabadtéri csapatversenyek, szabadulószobás játékok, improvizációs színházi előadás és szabadidős sport programok mellett kooperációs csapatépítésen is részt vettek, amelynek eredményét a TeamMachine/Láncreakció video mutatja be.

Az évet végül a Váci úti irodában dolgozó Fornax ICT-s kollégák által szervezett karácsonyi összejövetel zárta decemberben. Bízunk abban, hogy a 2022-es év az újabb szakmai sikerek mellett sok közösségépítő programot is tartogat számunkra.