Miki buli a Fornaxnál

2016. 12. 13.

Volt olyan gyerek, aki verssel készült, volt aki rajzolt, és volt olyan kislány is, aki annyira izgult, hogy délután nem is tudott aludni, hiszen este várta őt Fornax fehérszakállúja az idei Mikulásbulin.

A kétszeres Családbarát díjas Fornax a nyári gyereknap után télen Mikulás ünnepséggel gondolt a Fornax ifjúságra. A fehérszakállú idén is a Kölyökpark játszóház aranytrónján kényelmesen ülve fogadta a gyerekeket. A picik és nagyobbak legalább annyira várták a piros köpenyessel és segítőivel a találkozást, mint amennyire a csúszdázást, lovacskázást, mászókázást vagy akár a gazdag ajándékcsomagot. Franta Peti kollégánk (azaz Mikulás bácsi) két jobb keze, Virág és Ildi Krampuszok profi szakmai segítséget nyújtottak főnöküknek, aki minden verset és dalt kedvesen meghallgatott és csomaggal ajándékozta meg a kis előadókat.

Ezután a csöppségeket és kiskamaszokat várta az összes izgalmas és változatos játék – a hab a tortán pedig az volt, amikor a bolondozásba a Krampuszok is részt vettek és indulhatott a felhőtlen szórakozás. Mindez a felnőttek és a szülők nagy örömére történt, mert végre ennek köszönhetően lehetőségük volt egymással is beszélgetni.

A buli annyira családias hangulatban telt, hogy az egyik nagymama, aki szakmáját tekintve porcelánfestő, vette kezébe az arcfestő műhelyt Zsóka segítségével. Olyan mesés műremekek születtek, mintha Herendi vagy Zsolnay alkotások készültek volna – volt pillangó, katica, méhecske, de volt zombi és kígyó is.

A Fornax Mikulás most is elégedett volt a gyerekekkel, mindent összevetve az a véleménye, hogy idén még a tavalyi rosszcsontok is kiválóan viselkedtek, ezért mindenki megérdemelten kapta az ajándékcsomagot és a felejthetetlen Miki bulit.