Lapozható kiadványunkat itt tekintheti meg.

A FORNAX cégcsoport története 1989-től

Tények, érdekességek, fordulópontok

A Fornax 2019-ben ünnepelte működésének 30. évfordulóját. A 100%-ban magyar tulajdonú informatikai vállalatcsoport a hazai és nemzetközi piacon is ismert és elismert.

Az alapítás, a kezdetek

A cég alapítása 1989-90-re tehető, amikor hazai informatikusok kisebb csoportja úgy döntött, hogy a – rendszerváltás utáni Magyarország elmaradott informatikai környezete ellenére – újító ötleteiket használható informatikai megoldásokká fejlesztik. A Fornax Kft. abban a Táltos utcai irodában kezdte meg működését, amely ma is az immár öt tagból álló vállalatcsoport székhelye.

A fiatal céget, amely nevét egy, a déli féltekén látható csillagképtől kölcsönözte, az alapítók kezdetben PC kereskedelemből tartották fent.

Belépés a pénzügyi informatikai szektorba

A Fornax első sikerét a Magyar Nemzeti Bank számára kifejlesztett szoftveres deviza-elszámoló rendszerrel könyvelhette el. A fejlesztés belépőt jelentett a pénzügyi informatika területére. Történetének első szakaszában ez a szektor határozta meg a Fornax fejlődését.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 1990-ben, 42 év kihagyás után újra megnyitott. A BÉT alapszabályában lefektették, hogy az új tőzsde célja a nyilvános és ellenőrizhető piaci mechanizmusok elősegítése, a Fornax ehhez egy átlátható tőzsdei tartalom- és adatszolgáltatási szoftverrendszer bevezetésével járult hozzá.

A tőzsde újkori története kezdetén nyílt kikiáltásos rendszerben működött, vagyis az üzletkötések élőszóban történtek, ami egy pezsgő, intenzív és rendkívül nehezen követhető kereskedési rendszert jelentett. Ez annyira igaz volt, hogy a tőzsdetermi szenvedélyes viták mérséklésére káromkodás elleni bírságot is be kellet vezetni.

A Fornax munkatársainak feladata tehát az volt, hogy átláthatóvá tegyék a kereskedést, ami annyit jelentett, hogy a tőzsdeteremben élőszóban elhangzó árfolyamváltozásokat és üzletkötéseket szoftveresen rögzítették, majd a terem kivetítőin megjelenítették. Innen logikus, bár akkoriban korántsem egyszerűen megvalósítható lépés volt, hogy az adatokat továbbították a Fornax központba, ahonnan a kulcsfontosságú információk szélesebb körben terjeszthetővé váltak. Ezzel megszületett a később Fornax Monitor néven ismertté vált Tőzsde Monitor, amely azonnali, valós idejű adatokat kínált a kereskedőknek és brókereknek, valamint ingyenes, késleltetett adatokat az érdeklődőknek.

A vállalat megbízható és költséghatékony megoldásai és európai színvonala miatt olyan versenytársakat utasított maga mögé, mint a Reuters vagy a Bloomberg. A Fornax Monitorból később nagy floppy lemezeken forgalmazott, otthon telepíthető dobozos verzió is készült, ez máig a cégcsoport egyik legismertebb terméke.

A Fornax következő lépésként kidolgozott egy olyan megoldást, amelynek segítségével a kereskedelmi információk még nagyobb eséllyel kerülhettek ki a tőzsde zárt falai közül. A cég fejlesztőinek közreműködésével megnyílt az első budapesti Tőzsde Kávézó a Petőfi Sándor utcában. A szakemberek egy PC-be építettek több videokártyát, majd megírták a szükséges szoftvert, hogy ugyanaz a számítógép több monitort tudjon vezérelni. Ez a megoldás akkoriban nagyon egyedinek számított. A nyitás után azonnal érdeklődők tömege kísérte figyelemmel a valós idejű kereskedelmi adatokat a kávézó kivetítőin. Az első kávézó megnyitását a későbbiekben még további 11 követte.

A pénzügyi informatika területén fontos lépésnek számított még a Budapesti Árutőzsde (BÁT) megbízása saját tőzsdetermi nyílt kikiáltásos kereskedelmi szoftverrendszerének kialakítására, valamint később az elszámolóházi és elektronikus kereskedési szoftverének fejlesztésére, amely a határidős és opciós termékekre egyaránt vonatkozott.

1993-ra a tőzsdei kereskedés növekedése szükségessé tette, hogy az értékpapír- és áru elszámolási rendszert a kapacitáshiánnyal küzdő BÉT-től és BÁT-tól egy külső szervezet vegye kézbe. 1993-ban erre a célra alakult a Központi Elszámolóház és Értéktár (Budapest) Zrt. (KELER Zrt.) és kézenfekvő volt, hogy szoftveres megoldásait a Fornax-szal együttműködve dolgozza ki. A KELER 1994-től indult folyamatos megbízásait további bankokkal és biztosító társaságokkal kötött szerződések követték, amely végleg stabilizálta a cég helyzetét a pénzügyi informatikai szférában. Ekkoriban a vállalat már közel 80 főt foglalkoztatott.

A pénzügyi szolgáltatások jelenleg is a Fornax cégcsoport kompetenciái közé tartoznak. A szektor igényei a rohamosan változó bel- és külföldi piaci jellegzetességeknek megfelelően a rendszerváltás óta folyamatosan bővültek és bővülnek – így a Fornax szakértői a stratégiai tanácsadástól az informatikai- és műszaki projektvezetésen keresztül a szoftver karbantartási feladatokig mindenre fel vannak készülve.

A rendszerváltás utáni távközlés fejlesztése

A kezdeti időszakban a fiatal vállalat növekedését a pénzügyi területen végzett munka mellett a távközlési berendezések értékesítése biztosította.

A rendszerváltás után, egy négyéves átmeneti időszakot követően elindult a magyar távközlés magánosítása, amely a közép- és kelet-európai térség addigi legnagyobb privatizációja volt, egyben a legnagyobb külföldi beruházás Magyarországon. A tranzakció volumenének megfelelően több ütemben zajlott.

Az 1993. december 22-én megkötött szerződések szerint a Deutsche Telekom és az Ameritech International távközlési vállalatokból álló MagyarCom konzorcium a Matáv alaptőkéje 30,1%-ának tulajdonosává vált, míg 1995-ben a tulajdonrésze 67,3%-ra emelkedett. 1994 februárjában a területi koncessziós pályázatok eredményeképpen helyi koncessziós társaságok jöttek létre. A Deutsche Telekom pedig 2000-ben egy újabb nagyszabású tranzakciót követően vált többségi tulajdonossá.

Az új tulajdonosoknak az átmeneti és a privatizációs időszak végén egy kaotikus állapotot kellett rendbe hoznia, amelyet a nyugati országokhoz viszonyított technikai elmaradottság jellemzett. A hátrány leggyorsabban a külföldi technológia adaptálásával volt csökkenthető, ezért a MATÁV átfogó importtevékenységbe kezdett. A Fornax nemzetközi kereskedelmi kapcsolatrendszerének köszönhetően beszállítóként vett részt a projektben.

A Magyarországra telepített távközlési berendezések esetében természetesen a hazai szaktudás és a külföldi technológiai eredmények összehangolására is szükség volt – ez a feladat a vállalat szakértőire hárult. Ez az új helyzet lehetőséget teremtett a távközlési ipar területén egy olyan ismeretrendszer kiépítésére , amely a vállalat későbbi sikereinek alapját jelentette.

Az egyik legfontosabb kihívást a MATÁV akkori szegényes kapacitása jelentette, amely nem volt képes kiszolgálni a lakosság növekvő igényeit. Ezért 1996-ban a Fornax a cégek számára vonaltöbbszörözőket kínált, amelyek segítségével egy drótpáron az addigi egy telefonvonal helyett akár 30 telefonvonal is működhetett. Így az addigi legnagyobbnak vélt probléma jelentősen enyhült, mégpedig az, hogy nagyon rövid idő alatt túl sok felszíni kábelt kellett volna telepíteni.

A Fornax megoldásának bevezetésével 500.000 digitális előfizetői vonal épült ki rekordsebességgel, amelynek köszönhetően a MATÁV távközlési berendezéseinek kapacitása megtöbbszöröződött.

Ugyancsak 1996-ban a vállalat Magyarországon elsőként szállított 128 kbps átviteli sebességre alkalmas végberendezést közel százezer internet előfizető számára.

A Fornax által fejlesztett és telepített távközlési berendezéseket ma is 60-80.000 előfizető nap, mint nap használja.

Szakmai műhely a FORNAX-ban – ’90-es évek

Az anyagi stabilitás megteremtésével a Fornax-ban egyre nagyobb teret kapott a kísérletező kedv.

A ’90-es évek második felében az informatikusok Magyarországon is kezdték megsejteni azokat a lehetőségeket, amelyeket később az új évezredben a digitális kommunikáció nyújtott. Erre az időszakra a Fornax szakmai műhellyé alakult, ahol a legkülönbözőbb területekről érkező fejlesztők saját témáikkal foglalkozhattak, elindulhattak egyéni ötleteik után, a vezetőség pedig támogatta azokat a trendeket, amelyekben fantáziát látott.

Ilyen előremutató vállalkozásnak számított például játék a virtuális valósággal, amelyet a Fornax kötelékében dolgozó, korábban videojáték-fejlesztéssel foglalkozó szakemberek kezdtek el. A VRML 1997-ben nemzetközi szinten ott tartott, hogy a legnagyobb szakmai fórumokon a gömbök 3D modellezését ünnepelték. Ehhez képest a fiatal magyar vállalat műhelyében olyan valósághű, három dimenzióban, online nézhető digitális modellek készültek, mint a „Séta a Holdon”, a „Virtuális vasútmodell terepasztal”, vagy a „Vízi világ”. Az oldal maradványai ma is elérhetők a vrml.fornax.hu oldalon.

A virtuális holdsétához vagy vonatvezetéshez a fejlesztőknek teljesen új programnyelvet kellett kialakítaniuk és minden akkor ismert internetböngészőhöz más plugin készült.

A Fornax eredményeire Amerikában is felfigyeltek, a projektről angol nyelvű cikkek és interjúk is készültek. A legnagyobb elismerés azonban mégis az volt, amikor a VRML csapat az 1998-as CeBit kiállításra megtervezhette a Logitech virtuális 3D standját.

A hazai sajtóvisszhangot tekintve a VRML csapat projektvezetőivel az egyik vezető kereskedelmi csatorna, a TV2 készített interjút, hiszen a 3D modellezés a nézőkhöz is közel tudta hozni a webfejlesztés világát. „Olyan volt, mintha pénzért játszottunk volna.” – fogalmazott később az egyik vezető fejlesztő.

„Játék” közben ugyanakkor a VRML csapat Magyarországon egyedülálló szakértelmet halmozott fel a webfejlesztés területén. Erre felfigyeltek olyan cégek is, akik profiljukból adódóan magas technikai színvonalú vállalati honlapot szerettek volna, mint például a Porsche Hungária, a Siemens, a Napi Gazdaság vagy a Totalcar, amelynek alapításában Fornax vezetője, Balásy Bulcsú is részt vett.

„Akkoriban úgy gondoltam, hogy az élet akkor értelmes, ha az ember autókkal foglakozik.” – emlékszik Balásy Bulcsú. Ez az elhivatottság nagyon jól jött az alapító Bazsó Gábornak és Winkler Róbertnek, akik a Kreatív Magazinnak nemrégiben adott interjújukban „kegyelmi állapotként” beszélnek a kezdeti időkről. „Az újsághoz is úgy állt az Index és a kezdeti társtulajdonos Fornax, hogy állják a cechet, és tudják, hogy ebbe sokat kell tenni az elején. Elhitték, hogy ennek egyetlen jó kifutása van: ha előbb leszünk nagyok, mielőtt éhen halnánk.” A szabad kísérletezés pedig rengeteg munkával ötvözve meghozta az áhított sikert.

Eközben a Fornax webes csapata kialakította a Siemens és a Porsche online arculatát, amely akkoriban egy igazi kézműves munkának számított. Hiszen bármilyen kreatív vizuális megoldást apró elemenként kellet kidolgozni vagy módosítani a ma már általánosnak számító modern website menedzser szoftverek hiányában.

Saját webes tudástárból ugyanakkor a cég házon belül is profitált, hiszen a cég saját, tőzsdei információkat szolgáltató oldalai és egyéb saját online felületei is egyre modernebbek lettek. Erre szükség is volt, hiszen a pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó részleg egy új, magasabb működési szintre lépett.

1999-ben kezdett el működni a Budapesti Árutőzsde részére fejlesztett Elektronikus Kereskedési Rendszer (ETS) a határidős és opciós piacokon mind a deviza, mind pedig a gabona szekcióban.

Eközben pedig a KELER 2000 projekt keretében a Fornax kapta meg a szervezet határidős elszámolási rendszerének modernizálására irányuló megbízást. Ekkor a rendszert a real-time elszámolás megvalósításával és az MQSeries használatával teljesen új technológiai alapokra helyezték.

 

Az EVENTUS bevezetése

A magyar telekommunikáció modernizálása 1999-re eljutott odáig, hogy a MATÁV „tűzoltás” helyett a működésének finomhangolására koncentrálhatott. Ennek érdekében nemzetközi tendert írt ki munkafolyamat-kezelő informatikai rendszerének teljes korszerűsítésére és a hazai telefonhálózat hatékonyságának növelésére. A megbízást egy amerikai vállalat nyerte meg.

A Fornax 1999-2000-re már évente több millió dollár értékű távközlési berendezést értékesített és ezzel a telekommunikációs piac meghatározó szereplőjévé vált. A cég az értékesítés volumenét azzal tudta folyamatosan növelni, hogy a berendezésekhez tartozó technikai megoldásokat és szakértelmet is biztosította.

Ekkor kezdődött meg a nyilvános telefonfülkék leszerelése, amely a korszak egyik jellemző szimbolikus momentumának számított. Ez a vállalat számára is egyértelművé tette, hogy a berendezések szállítása már nem sokáig adhat növekedést. A „hogyan tovább” egyre égetőbb kérdéssé vált, hiszen a vállalat a telekommunikációs know-how-t évek aprólékos munkájával halmozta fel, és mint ilyen, óriási értéket képviselt. Ekkor adódott egy újabb lehetőség.

Az ezredforduló közeledtével ugyanis világossá vált, hogy a MATÁV tender nyertese nem volt képes leküzdeni azokat a problémákat, amelyek a magyarországi korszerűtlen rendszer és a modern megoldások közötti inkompatibilitás következtében keletkeztek. A vezetőség éppen akkor vesztette el a türelmét, amikor a Fornax jelentkezett a feladatra. Végső megoldásként így a tender nyertesénél lényegesen kisebb hazai vállalatot bízták meg..

A Fornax vállalta, hogy 6 hét alatt működőképessé fejleszt egy pilot rendszert és ezzel bizonyítja szakmai rátermettségét a projekt megvalósítására.

A szoros határidő mellett a legnagyobb probléma az volt, hogy a MATÁV egy teljesen egyedi igényt támasztott a fejlesztendő munkafolyamat-kezelővel szemben, amelyre a már felállított import szoftverrendszer nem volt teljes mértékben felkészülve. A hibakezelés nagyrészt működött, de a megoldás a létesítési feladatokhoz nem tudott megfelelő szoftveres hátteret biztosítani.

A Fornax csapata ekkor úgy döntött, hogy csiszolgatások helyett gyakorlatilag az alapoktól kiindulva fejleszt egy saját megoldást. Közben tetőzött a MATÁV-nál az ezredfordulós Y2K pánik, így a telekommunikációs vállalat minden divízióját érintő informatikai munka sajátos hangulatban kezdődött meg.

„Úgy voltunk vele, hogy minden problémára nem tudjuk a megoldást, de az informatikai problémákra általában igen” – emlékszik a vezető fejlesztő. A hat hét alatt felállított tesztüzem sikerrel vizsgázott, így a Fornax elkezdhette a rendszer hosszútávra szóló stabilizálását. Ekkor következett a munka neheze.

A következő időszakban a Fornax az EVENTUS-nak, vagyis saját fejlesztésű munkafolyamat- és munkaerő-kezelő szoftverrendszerének, az alapjait gyakorlatilag 7 fejlesztő napi 10-12 óra megfeszített munkával rakta le. „Az első fél év volt a legnehezebb” – meséli a vezető fejlesztő. „Amikor mindenki hazament, este 7 körül elkezdhettem a saját munkarészemre koncentrálni. Hajnalig bent voltam, utána rövid alvás és irány a Dagály strand. Két órát feküdtem a napon, azután minden kezdődött elölről.”

Az EVENTUS fél év múlva sikerrel vizsgázott a hibakezelési problémák megoldását vizsgáló teszten. A teljes rendszer felállítása kevesebb, mint 12 hónapot vett igénybe és alkalmas volt a MATÁV legtöbb egyedi követelményének megvalósítására.

Az EVENTUS „magját” alkotó szoftveres megoldások ugyanakkor annyira stabilak, hogy a rendszer módosításokkal, viszonylag gyorsan elkészíthető bővítésekkel rugalmasan alakítható más, nem csak telekommunikációval foglalkozó vállalatok munkafolyamataihoz is.

„Az EVENTUS-t a mai napig folyamatosan fejlesztjük. Az alap ugyanaz, de haladni kell a korral, legutóbb a mobil eszközökkel való munkaerő-irányítást oldottuk meg.” – meséli a cégcsoport telekommunikációs megoldásokért felelős vezetője.

 

Nemzetközi terjeszkedés

A Hrvatski Telekom a Deutsche Telekom zászlaja alatt 1999-ben kezdte meg működését. A tulajdonosnak hasonló állapotokkal kellett szembenéznie, mint Magyarországon a rendszerváltás után a MATÁV esetében. Mivel a magyar leányvállalat már jó néhány lépéssel előrébb járt, a helyzet kezelésére egy hazai szakértőkből álló csoportot vezényeltek ki, hogy gyors „instant” megoldásokat dolgozzon ki.

Az akciócsoportnak kapóra jött, hogy ekkor kezdődött a MATÁV és a Fornax sikerrel kecsegtető együttműködése. Kézenfekvő lépés volt, hogy a hazai munkafolyamat-kezelés mellett a vállalat 2000-ben Horvátországban is megkezdje az EVENTUS telepítését. Ennek érdekében az alapok lefektetése után a cég egy helyi mérnökcsapat kiválasztásával létrehozta első külföldi leányvállalatát, ekkor alakult meg a Fornax Informatika d.o.o.

A horvát telefontársaság ekkor újabb megbízással jelentkezett: tendert írt ki a telefonhálózat felügyeleti rendszerének megtervezésére, kiépítésére és üzemeltetésére. A Fornax ekkor olyan vállalatokkal versenyzett a feladatért, mint az IBM, a Compaq vagy a HP, végül ő nyerte meg a tendert.

A győzelem érdekessége, hogy a Fornax pályázatában benyújtott, saját fejlesztésű megoldása drágább volt, mint a többi résztvevőé, ugyanakkor szakmailag indokoltabb is, így a Deutsche Telekom vezetői a jobb ár-érték arány mellett döntöttek. Ez a projekt fordulópontnak számított a cég történetében, mert azt igazolta a vállalat számára, hogy méltán van a nemzetközi piacon.

A Fornax 2006-ban leányvállalatot alapított Szlovákiában, ahol a Slovak Telekomnál kellett megoldania azt a munkaszervezési káoszt, amely az erősödő verseny, a megállíthatatlanul fejlődő mobilkommunikáció és az ezzel párhuzamosan szükségessé vált munkaerő-átszervezések következtében állt elő. A feladatot a Fornax-Informatika Slovensko s.r.o. kezelte.

A Crnogorski Telekomnál, a Deutsche Telekom montenegrói leányvállalatánál 2011-ben vezették be az EVENTUS-t a Fornax Podgorica d.o.o. bevonásával. A szoftverrendszer segítségével a helyi távközlési vállalatnál jelentősen csökkent az egyes munkafolyamatok végrehajtására szánt idő, ezzel párhuzamosan pedig javultak a pénzügyi- és ügyfél-elégedettségi mutatók.

Montenegróban történt az a bizonyos sajátos “világcsúcs”, amikor egy hiba bejelentése után a szerelő három perc alatt kiért a hiba színhelyére. Ez annak volt köszönhető, hogy az EVENTUS megoldás folyamatosan monitorozza a hálózat-karbantartók munkáját, ebből megtudható hogy éppen hol dolgoznak, és milyen feladattal mennyi idő alatt végeznek. Hibabejelentés esetén pedig a rendszer megkeresi a legközelebb lévő szabad kapacitású szerelőt és az új munkához irányítja – így sikerülhetett a három perces rekord. Az eset azért lett emlékezetes, mert a hibabejelentő magánember egy újságíró volt, aki cikket írt a történtekről.

A Crnogorski Telekom 2013-ban nagymértékű, 60%-os hatékonyságnövekedésről számolt Az eredményről a Crnogorski Telekom és a Fornax képviselői közösen tartottak előadást a világ egyik legnagyobb vállalati informatikai konferenciáján, az Oracle OpenWorld-ön.

A cég minden külföldi vállalatalapításnál a helyi szakemberek és a magyar fejlesztők együttműködésére épít. A horvát irodában jelenleg 8 munkatárs dolgozik, a projektmenedzsment és a kivitelezés helyben, a fejlesztés pedig Magyarországon történik. Lassan azonban, a szükséges know-how átadásával ez utóbbiban is részt fognak vállalni a horvát szakemberek.

Szakmai műhely a FORNAX-ban – 2000-es évek

Azzal együtt, hogy a Fornax ekkor már komoly projekteken dolgozott a kísérletező kedv egy percre sem tűnt el. Sőt, éppen ezek a „garázs-projektek” tartották frissen azt a kezdeményezőkészséget, amellyel a nagyvállalati informatikában a cég szakemberei egyedi problémákat is meg tudtak oldani.

2007-ben a vállalat fejlesztői saját örömükre digitálisan vezérelhető, kamerával felszerelt repülőgép-modelleket készítettek. A vállalkozásra a Honvédelmi Minisztérium is felfigyelt és megrendelést adott irányítható repülőgép-robotokra a magyar hadsereg számára.

Díjak, elismerések

A cég nemzetközi terjeszkedését lassan, de biztosan követte a nemzetközi szakmai visszhang, ami azóta több nívós díjat is magával hozott.

A nagy áttörést a vállalat akkor ünnepelhette, amikor az EVENTUS rendszer megkapta a Global Excellence in Workflow Awards ezüst díját. A munkafolyamat-irányítási iparág világszerte legnevesebb szervezetei, a Workflow Management Coalition (WfMC), a Giga Information Group és a Workflow and Reengineering International Association (WARIA) által meghirdetett szakmai díjat 2003. április 8-án vehették át a Fornax képviselői New Yorkban.

Ekkorra már a cég munkafolyamat-irányító rendszere vezérelte a MATÁV valamennyi cégen belüli és az alvállalkozókat is érintő műszaki folyamatát, így közel ötezer alkalmazott napi munkáját támogatta.

A nemzetközi díjat egy magyar elismerés követte, 2008-ban IT Business Leadership Award-dal jutalmazzák az EVENTUS-t. A rangos magyar informatikai szaklap, az IT Business díjazottjai között a Fornax mellett olyan vállalatok szerepeltek, mint a HP, a Microsoft vagy az Ericsson.

2011-ben a vállalat a Time Magazinban jelent meg, egy Magyarország gazdasági és technológiai fejlődésével foglalkozó cikkben. „Több mint 20 év után világosan látszik, hogy a sikerünk titka a „semmi-nonszensz” stratégia. – nyilatkozta Balásy Bulcsú. – „Soha nem árultunk zsákbamacskát, nem lobogtattunk neonszínű szórólapokat és az értékesítőink sem dobálóztak semmitmondó hárombetűs rövidítésekkel. Mi csak elhatároztuk, hogy megcsináljuk, amit kell, és mindig úgy is történt.”

A vállalat a közelmúltban, 2012-ben aratta eddigi legnagyobb sikerét, amikor első helyen végzett az európai szoftverfejlesztők egyik legrangosabb versenyén, az European Software Excellence Awards-on, Berlinben.

A vállalat az EVENTUS mobil eszközökre kiterjesztett, a mobil munkaerő-irányítást támogató megoldásával került Európa legjobbjai közé, Vállalati Mobilitási Megoldás kategóriában.

A montenegrói Crnogorski Telekom számára, Android platformra fejlesztett Native Client for Android a zsűri értékelése szerint olyan megoldásokkal aratott sikert, mint a vonalkód olvasás, fénykép- és csatolmánykezelés valamint az aláírások hatékony kezelése. Ezen funkciók segítségével a montenegrói vállalat a legmodernebb mobil munkaerő-irányítást valósította meg.

A Fornax és az SAP Hungary Kft. eredményes partnerségét, illetve a Fornax SAP üzletágak sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint a több közös együttműködésből született szakmai minősítés és elismerés. Az SAP Hungary Kft. 2012-ben az év leginnovatívabb partnerének, 2013-ban az év minősített közszféra partnerének, 2014-ben pedig középvállalati szektorban a legeredményesebb partnerének járó díjjal jutalmazta a Fornax-ot. 2013-ban pedig az MVM Csoport 20 legfontosabb tagjánál egységes vállalatirányítási rendszert vezettek be – a beruházás kivitelezője fővállalkozóként a Fornax volt az SAP Hungary Kft.-vel szoros együttműködésben. A projekt megfelelt a legmagasabb minőségi követelményeknek, így kiérdemelte a rangos SAP Quality Awards arany fokozatú díját.

Számtalan egyéb szakmai elismerés mellett a vállalat környezetvédelemmel és a fenntarthatóság témájával összefüggő díjakat is magáénak tudhat. 2010-ben például elnyerte a Magyar Telekom Delfin Díját fenntarthatóság témakörben.
A díjazott Eventus munkaerő- és munkafolyamat vezénylő rendszer és térképes flottakövetési modul segítségével a Telekom munkatársai nemcsak hatékonyabban és gyorsabban végzik tevékenységüket, de a megoldásnak köszönhetően munkájuk során sokkal kevésbé szennyezik a környezetet.

A Magyar Telekom Delfin Díj zsűrije 2015-ben ismét elismerő oklevéllel jutalmazta a Fornax-ot, az „Innováció a fenntarthatóságért” kategóriában benyújtott pályázatáért. Az elismerés az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (röviden OKTF NHI) megbízásából indított HUNOR projektre vonatkozott, amelyben a Fornax egy Eventus alapú megoldással vett részt – a Hulladékgazdálkodási Alaprendszer szoftver kifejlesztését az Eventus valósította meg. Az Alaprendszer segíti a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság napi operatív munkáját és hozzájárul ahhoz, hogy az évente több 10 millió tonna keletkezett hulladékból minél több hasznosított hulladék legyen. A Fornax az odaítélt Delfin Díj oklevélnek köszönhetően meghívást kapott a Magyar Telekom 2015-ös Fenntarthatósági Napjára, amelyen a Millenáris Parkban kiállítóként vehetett részt.

A Fornax a világ szakmai konferenciáin

A Fornax nem csak leányvállalatok alapításával, de folyamatos szakmai párbeszéddel is erősíti a magyar informatikai tudás hírnevét Európában, Amerikában és Ázsiában is, ahol a vállalat több konferencián és szakkiállításon is szerepelt.

November 16-21 között rendezték meg a 2012-es China High-Tech Fair-t (röviden CHTF-et) a Hong-Konggal szinte teljesen összenőtt dél-kínai városban, Shenzhenben. A CHTF a legnagyobb volumenű és hatású tudományos és technológiai kiállítás és vásár Kínában. Shenzen, a maga 16 millió lakosával Kína legfejlettebb városa, holott 20 évvel ezelőtt még csak egy aprócska halászfalu volt. Ma 7 high-tech metróvonallal, RFID-val működő elektronikus jegyekkel, hatalmas felhőkarcolókkal, fényűző bevásárlóközpontokkal, Pazar üzleti negyeddel és szórakoztató létesítményekkel büszkélkedhet.

A CHTF expón a Fornax saját munkafolyamat- és munkaerő menedzsment portfóliójával szerepelt, amely több helyi cég figyelmét is felkeltette. Többek között egy kőolajvezeték-építő és karbantartó cég beszállítójával folytak egyeztetések, akik leginkább a terepen dolgozó kollégák munkájának, irányításának optimalizálását (mobile workforce), automatizálását tervezték bevezetni.

2013 szeptemberében a Fornax-ot érte az a megtiszteltetés, hogy első magyar vállalatként előadást tarthatott Amerika és a világ talán legnagyobb informatikai konferenciáján, az Oracle OpenWorld-ön. A vállalat több mint ezer pályázó közül kapott felkérést a szereplésre.

Az Oracle OpenWorld-öt a világ vezető vállalatainak, IT döntéshozóinak és vállalati informatikai szakértőinek részvételével minden év szeptemberében rendezik meg San Franciscóban. A 2013-as eseménysorozat mintegy 145 országból 60.000 látogatót vonzott a város több mint 12 központi, külső és belső helyszínére. A tematikát tekintve a szakemberek olyan kérdéseket jártak körül, mint a vállalatirányítást támogató informatikai megoldások legújabb fejlesztései, a vállalatok működési hatékonyságának növelése és optimalizálása. A konferencia „sztárjai” a legújabb Big Data megoldások voltak, amelyekkel eddig példátlan mennyiségű adatot képesek a számítógépek tárolni, rendszerezni és elemezni. A konferencia szervezője, az Oracle a világ legszélesebb informatikai termék-portfóliójával rendelkező vállalata, amely adatbázis területen piacvezető.

Nagy Zoltán a konferencián a Fornax saját fejlesztésű termékének, az EVENTUS-nak a legújabb verzióját mutatta be a montenegrói sikertörténeten keresztül. A felkérés azért is volt kiemelt jelentőségű, mert az Oracle a saját, ugyanezen területre kínált terméke mellett is érdemesnek tartotta a cég megoldásának bemutatását.

Szervezeti átalakulás

2012-ben világossá vált, hogy a Fornax kinőtte addigi szervezeti kereteit.

A szerteágazó tevékenységeket végző divíziók és testvércégek bonyolult együttműködési folyamatai lassan átláthatatlanná váltak és így megnehezítették az ügyfelekkel való kommunikációt és nem utolsósorban az ügyfélszerzést, a versenytárgyalásokon való részvételt.

A 2012-2013-ban lezajló nagyszabású szervezeti átalakulást a szükséges gazdasági racionalizálás mellett az hívta életre, hogy a Fornax vállalatcsoport a 2008 óta tartó gazdasági világválság ellenére is folyamatosan erősödött, így 2012-re egyre nagyobb volumenű piaci igényeknek kellett megfelelnie.

A megoldás az lett, hogy a különböző működési egységek a kezdeti időszakhoz hasonlóan a Fornax márkanév alá szerveződtek. Létrejött a Fornax Csoport, amely szükségessé tette a brand újragondolását.

A bonyolult adminisztrációs és jogi vonatkozású projekt 2013. március 31-én sikerrel zárult. A Fornax ZRt-ből kivált a nagyvállalati megoldásokat kínáló Fornax SI Kft. Ezzel párhuzamosan a Fornax ZRt. telekommunikációs tevékenységét átadta az iFlow Kft-nek, amely cég neve ezzel egy időben Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft-re változott. Az anyacég Fornax ZRt. pedig az innovációs, kutatási és fejlesztési projektek irányában kötelezte el magát, és céljai között szerepel az ígéretes startupok támogatása. Emellett komplex megoldásokat kínál az üzleti életben fellépő különböző informatikai igényekre vonatkozóan, valamint szakértő az országos lefedettségű informatikai rendszerek kiépítésében és egyéb pénzügyi informatikai megoldások területén is.

A Fornax Zrt. ezzel a magyar szakmai erőforrások kiaknázását és hazai szakemberek Magyarországon tartását kívánja elérni, hiszen ezek az erőforrások biztosították a Fornax Csoport több mint két évtizedes növekedését is.

Mit jelent ma a FORNAX?

A 2013-as szervezeti átalakulás magával hozta a Fornax márka teljes újragondolását. A kis garázscég, amely a rendszerváltás utáni Magyarországon egy új terület meghódítására indult, mára a magyar és a közép-európai piac meghatározó szereplőjévé vált.

Ez pedig azzal jár, hogy a Fornax Csoportnak kötelessége hitelesen képviselni a magyar szakértelmet a világban, és erősíteni, támogatni a hazai szakmaiságot és kezdeményezőkészséget Magyarországon.

Mára az is egyértelművé vált, hogy a csoport igazi ereje és piaci sikerének titka az, hogy nem gyárt szabványosított, úgynevezett „dobozos termékeket”. Egyedi fejlesztésű adott igényekre szabott szoftverrendszerei viszont választ adnak azokra – és csak azokra – az informatikai problémákra, amelyek az adott ügyfélnél felmerültek.

Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy szoftverrendszerei probléma nélkül illeszkedjenek az ügyfél más informatikai rendszereihez is – ezért a Fornax óriási szaktudással rendelkezik az alkalmazások integrációjának területén. Ehhez pedig az is szükséges, hogy a Fornax a fejlesztési folyamatokban informatikai tanácsadóként is részt vegyen. Így áll össze egy szakmailag megkérdőjelezhetetlen, komplexségében is egyszerű szolgáltatás-portfólió, ami a Fornax sikerének titka.

Innovatív fejlesztéseinek, kiemelten erős szakembergárdájának köszönhetően a FORNAX 1991 óta megkerülhetetlen tényezővé vált az informatikai szektorban. A stabil lábakon álló, 2019-ben 30 éves jubileumát ünneplő középvállalat mára méltó szakmai nevet szerzett a hazai és nemzetközi IT piacon.