A Fornax redinner alkalmazása nyerte a Delfin Díjat, az Innováció a fenntarthatóságért kategóriában

2017. 06. 22.

A Fornax által 2016-ban kifejlesztett redinner, pénztárca –és környezetbarát célú mobilalkalmazás, egy újfajta kapcsolatot teremtett az éttermek és vendégeik között. Mára már közel tízezren töltötték le a redinnert, és nap mint nap használva „mentenek meg” ételeket, ezzel is csökkentve az élelmiszerpazarlást és védve a környezetet.

A Magyar Telekom 2008-ban alapította meg a DELFIN Díjat, mely olyan vállalkozások elismerésére szolgál, amelyek fenntartható fejlődés iránti elkötelezettsége kimagasló. A vállalat az elismerést 2013-tól már nemcsak saját beszállítói között hirdeti meg, hanem minden Magyarországon tevékenykedő cég is pályázhat a díjra olyan tervekkel, melyeket a 2016-os év folyamán valósítottak meg. A tendereket egy szakmai zsűri értékelte és rangsorolta.

Idén négy kategória közül, a zsűri elismerő oklevéllel jutalmazta a Fornax ICT pályázatát „Innováció a fenntarthatóságért” kategóriában, melyben a redinner alkalmazás bizonyította a környezettudatosság, az innováció és a fenntarthatóság kapcsolatát.

Korunk egyik legnagyobb gondja az élelmiszerparazlás. Manapság csaknem négymilliárd tonna élelmiszert termelünk évente. Becslések szerint ennek mintegy 30-50 %-a soha nem jut el az emberek gyomrába. Erre a problémára nyújt megoldást, a redinner Kft. igényei és ötletei alapján egyedileg kifejlesztett webes és mobil platformra készült Fornax fejlesztés, a redinner alkalmazás.

A redinner összekapcsolja a fogyasztókat és a közelében lévő éttermeket. Elsősorban abban segít a regisztrált felhasználóknak, hogy az éttermekben, menzákban, bisztrókban készült többlet ételadagokat, melyek a nap végére megmaradtak, kedvezményes áron „lefoglalhatják” és kifizethetik azokat.

Az alkalmazás tulajdonképpen úgy működik, mint egy online étlap, ami állandóan frissül. A felhasználók beállításaitól függ (pl. diétás, vegetáriánus stb.), hogy mit jelenít meg a telefonjuk, tabletjük, valamint leszűrhetik, hogy az ajánlatokat mely – a közelben lévő – éttermektől szeretnék látni és ennek megfelelően csak ezekről az ajánlatokról kapjanak értesítést.

A redinner jelenleg ingyenes alkalmazás mind fogyasztók mind az éttermek számára. Az alkalmazást bárki letöltheti az Apple Store-ból vagy Google Playről és regisztrálhat facebook vagy gmail fiókkal, vagy egy tetszőleges e-mail cím és jelszó megadásával. Az éttermeknek meg, nem kell mást tenniük, mint webes vagy mobil felületen rögzíteni a megmaradt, de még kifogástalan állapotú ételfogásokat, azokat a megadott kritériumok szerint kategórizálni, feltüntetni az eredeti és a kedvezményes árat, mennyiséget, és a rendszer már küldi is az értesítést a megadott felhasználóknak. A redinner alkalmazással mindenki jól jár, ráadásul hosszú távon csak kedvező gazdasági, társadalmi és környezeti hatása várható.

Fornax évek óta elkötelezetten tesz a fenntarthatóságért, hiszen nemcsak üzleti stratégiájának kidolgozásakor, illetve mindennapi működése közben figyel oda a környezetre, hanem informatikai megoldásainak megalkotása közben is. A cél mindig egy hatékony és minél alacsonyabb költséggel járó rendszer létrehozása – a fejlesztők tervezéskor azonban nemcsak az üzleti érdekeket veszik figyelembe, hanem a fenntarthatóságot is.

Büszkék vagyunk és köszönjük ezt a díjat, munkánk elismeréséért Berecz Katinkának és csapatának.

Mi ❤ redinner

Google play: https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.redinner.user#details-reviews

iTunes Store: https://itunes.apple.com/hu/app/redinner/id1195817814?l=hu&mt=8

Youtube videó: https://www.youtube.com/watch?v=lsZw6CGQ8x4