Nemzetközi Focitorna – Fornax támogatással és részvétellel

2016. 10. 03.

Egy ilyen fantasztikus magyar EB futballsiker és feledhetetlen focimámor után ősszel a Fornax munkatársainak is megadatott a lehetőség, hogy nemzetközi vizeken futballozhasson a Fornax színeiben.

A Fornax nemcsak támogatta, de csapatot is indított egy hat évre visszatekintő Nemzetközi Focitornán ősszel, melyen három magyar, két német és egy lengyel csapat vett részt. A játékosok évente egyszer találkoznak egy hétvégére, mindig más-más csapat rendezésében. Az idei háromnapos eseménynek a Magyar Telekom csoport a volt a szervezője, akik főleg a műszaki terület fociszerető munkatársaiból verbuválódtak.

A Fornax amellett, hogy támogatta az eseményt egy ütőképes csapatot is indított a bajnokságon.  A győztes – majdnem 10 éve aktívan együtt focizó – erős Telekom Csoportot nem tudták legyőzni, de az előkelő negyedik helyet sikerült megszerezniük. A kapus különdíjat a Fornax csapat tagja, Franta Peti kapta, aki kiváló, stabil és szinte hibátlan védőmunkájával rengeteg góltól mentette meg a Fornaxos bandát. A mezőnyt három ifjú játékos is erősítette, Balogh Bence, Franta Ákos és egy bátor hölgy játékos Dárdai Hanna is, akik félelmet nem ismerve és magukat nem kímélve küzdöttek meg a labdáért a tőlük sokszor kétszer nagyobb ellenféllel.

A kiváló eredmény nemcsak a nagyszerű Fornaxos focistáknak köszönhető, hanem annak a munkatársakból és családtagjaikból álló csapatnak, akik  végigszurkolták mind az 5 meccset kiváló hangulatot teremtve nemcsak a focistáknak, de saját maguknak is. Előkerültek a kézzel készített kék-fehér pom-pomok, kék-fehér arcfestékek, a kereplők, trombiták és egyéb hangkeltő eszközök is. A nem focizó Fornax juniorok pedig a szurkolótábort erősítették.

A Fornax focistái egy kupával, egy emlékplakettel, illetve két profi labdával gazdagodtak. A bajnokságot követően a szervezők a Fornax csapatát is vendégül látták az esti ünnepélyes díjátadóra és vacsorára.