Újabb megmérettetés – a Fornax ICT csapata Gokart versenyre nevezett

2016. 06. 10.

A tavalyi év sikerén felbuzdulva a Fornax ICT csapata idén is rajthoz állt az elektromos gokartokkal hogy megmutassa, ez a kihívás sem jelent számára akadályt.

A CPI Hungary Gokart Bajnokságán a Fornax indulói más cégek versenyzőivel álltak rajtvonal elé, hogy összemérjék vezetői tudásukban ki is az ügyesebb, gyorsabb, taktikusabb kormányos. Az Europeum mélygarázsában megrendezett bajnokságra 15 csapat, vagyis 90 fő jelentkezett, többségében ismét az erősebbik nem képviselői.

A 240 méter hosszú gokartpályát speciális elektromos motorral működő gokartok számára alakították ki, amelyek olyan intelligens elektronikával rendelkeznek, hogy ha sokat ütközik velük a vezető, maguktól lelassulnak. Az egyenként 150 kg súlyú gokartok 4 különböző sebességfokozatának köszönhetően már a 6 éves korosztály is vezetheti. A sebességfokozatok másik előnye, hogy a pilóták közötti nagy súlykülönbségeket is kompenzálják, hiszen a nehezebb sofőrök nagyobb sebességfokozaton hasonló tempóban képesek hajtani. Az est házigazdája és hangulatfelelőse Bazsó Gábor (művésznevein Karotta, Nínó Karotta) volt, akit a TotalCar.hu autós magazinból ismerhetünk.

A pilóták először tesztköröket futottak, mely eldöntötte az időmérő futam indulási sorrendjét. Végül az időmérő körei határozták meg a csapatvégeredményt, majd a hat legeredményesebb csoport küldhetett egy-egy versenyzőt a végső futamra.

A Fornax ICT 6 fős férfi csapata a mérkőzés alatt egyértelműen nem a leggyorsabb köridőre összpontosított, hanem a megelőzésre hajtott, forrt bennük a versenyszellem – vérre menő csatát vívva az ellenfelekkel. A Fornax ICT csapata a múlt évben a negyedik helyen végeztek. Idén a győztes kupát nem sikerült elnyerni, de a rajthoz állók a kitűzött távot sikeresen teljesítették.

Beszámoló a 2015-ös versenyről:

Gokart versenyen a Fornax ICT csapata

angol

Fornax ICT at the Go Kart Races