A Fornax az idei Challenge24 arany fokozatú támogatója

2016. 04. 03.

Fiatal tehetséges programozók figyelem! Már lehet jelentkezni a Challenge24 programozó csapatversenyre és a Magyar Kupára is!

Már lehet jelentkezni a 2016-os Challenge24-re, Európa egyik legjelentősebb magyar szervezésű, idén a programozók számára jubiláló 16. programozó csapatversenyére. Emellett a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete idén már második alkalommal rendezi meg a Magyar Kupát is, melynek keretében 10 hazai csapatnak is lehetősége nyílik összemérni tudását, és átélni a nemzetközi döntő hangulatát.

A több, mint 1 millió Forint összdíjazású Challenge24 igazi problémamegoldó verseny, melyen a programozás, mint a legfontosabb mérnöki/matematikai eszköz jelenik meg. Tavaly a feladatok között kottafelismerés, pingponglabda navigálás, vagy éppen mesterséges intelligenciához köthető, 30 csapatos amőbajáték egyaránt helyet kapott. A feladatok mindegyike a való élet problémáiból és mérnöki kihívásaiból merít.

A Challange24 így egyedülálló lehetőséget nyújt a magyar egyetemista hallgatók és a már dolgozók, programozók számára, hogy hazai környezetben közvetlenül is összemérhessék tudásukat más országok programozó-zsenijeivel, akik matematikai, algoritmuselméleti, vagy akár mérnöki területeken is egyaránt jártasak.

A csapatok regisztrációja a Challenge24 hivatalos honlapján zajlik és április 29-ig tart. A háromfős csapatok a verseny internetes oldalán zajló április 30-i előválogatóból kerülhetnek a budapesti döntőbe, melyet a szervezők 2016. június 23 és 26 között tartanak.

A megmérettetés résztvevőinek komplex, sokféle ismeretet igénylő feladatsort kell megoldaniuk, melyek matematikai, algoritmuselméleti, grafikai, hálózati és mesterséges intelligenciával kapcsolatos problémák köré épülnek. A feladványokat való életből vett problémák ihletik, melyeknek megoldása algoritmikus úton lehetséges. Sem az elektronikus előválogató, sem a helyszíni döntő során nincs megkötés a résztvevők által használt fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre, programozási nyelvre vonatkozóan. A résztvevők, akárcsak a selejtező fordulóban, a helyszíni döntő során is saját számítógépeiket használják. A weboldalon megtalálhatók az elmúlt 15 év feladatai, megoldásokkal együtt, hogy ezzel is segítsék a felkészülést.

A hallgatók részvételét a hazai egyetemek mellett külföldi felsőoktatási intézmények, hazai és nemzetközi cégek is támogatják, akik legtöbbször a helyszínen is végigkövetik a küzdelmet. A Challenge24 továbbra is élvezi a verseny alapítótámogatójának, a már 25 éves múlttal rendelkező Fornax arany fokozatú támogatását, hiszen a cég már a kezdetek óta támogatja az ifjú programozók tehetséges felkutatását és megismerését.

A Challange24 élmezőnyében végezni komoly szakmai teljesítményt jelent, ezért minden évben több száz csapat indul a versenyen. A támogatókkal a helyszínen való megismerkedésen, kapcsolat építésen túl lehetőség nyílik a hagyományossá váló ITpiknik nevű rendezvényen is. Az ITpiknik egy olyan szabadtéri batyusbált mintázó kötetlen esemény, ahol minden – a szakma iránt érdeklődő – látogató mélyebb betekintést szerezhet a pikniken jelen lévő, IT világot képviselő cégek szakmai életébe.

 

Magyar kupa weboldala: http://ch24.org/magyar.html

Nemzetközi verseny oldala: http://ch24.org

 

A korábbi eseményről készült rövid videós összeállítás (teaser):

http://youtu.be/GFxujsew-HM

… és hogy miért szeretik a Challenge24-et?

http://youtu.be/OvlThLO8IYI

A tavalyi eseményről készült hosszabb videós összeállítás:

http://youtu.be/u11DYCwPx58